2009. január 21., szerda

mi van?

voltunk eddig és nem akartunk elmenni,
tehát a holnap megint a meg nem sejtett
érzetek ideges martaléka, és miért
hogy hiába kívánjuk az Ölelés Idejét?
mindig ... és mindig ... és mindig ... és mindig

vagyunk tehát ebben a nyüves világban -
lehet, hogy ez egy pesszimista nekrológ -
de hidd el Kedves, nem vagyok depressziós
nem vágyom a halálra már, mert
megtaláltam a Bölcsesség Kövét: tudom
hol zajlik az Élet, és nem várom a halált.

pedig a sima-beszédűek még mindig itt
járkálnak köztünk

akár AKARJUK, akár nem!!!

tehát akkor mi változott? mi a fene változott?
mondhatnánk semmi: semmi nem változott ebben
az eltelt két évtizedben - lágy, puha, szinte észre
sem vehető (ideg)rendszerváltás


elsikkadt a nagy kollektív nemzeti álom, s ma már
leginkább azok veretik szét arcunkat, akik akkor,
a kezdetnél "szabad madárként" szállni vágytak
no meg a régi csahos kutyák és kölykeik - s akik álmodunk,
és szánkat nyitjuk a SZÓRA, hát megtöretnek
csontjaink - mint midig is történt - és a messze
távolságot szürke szemmel nézi: az utolsó mohikán


Íródott: 2006. novemberében, átdolgozva most

1 megjegyzés:

Spectator írta...

A képeidből 2-t feltettem a Mesélő Orosházára, utólagos engedelmeddel.