2009. január 23., péntek

Félévi értesítő

Nagy nap volt a tegnapi nap: félévi értesítők kiosztásának napja. Lányaim: Sarolta és Eszterke, kitűnőre teljesítettek, ám Márk fiam bizony "csak" 3,3-as átlagot tudott produkálni. Személyesen tartottam előadást a gyermeknek a tanulás fontosságáról, majd szankciókat helyeztem kilátásba, amennyiben nem javít, és évvégére nem lesz ennyi és ennyi az átlaga, akkor a nyáron, ne is álmodjon arról, hogy... és persze nem is kap semmit, meg mindig csak a számítógép, az idióta játékokkal, meg a tv, amiben marhaságokat néz, és soha nem olvas bla...bla...bla...
S miközben kisfiam szobájában magánszámomat adtam elő: a félelmetesen szigorú apa címmel, felrémlett harminc, sőt lassan negyven évvel ezelőtti önmagam. Az a kisiskolás, valamikor a 70' -es években, aki ugyanígy rühelte a tanulás iskolás formáit. Mert tanultam én, csak soha nem azt, amit az iskolában elvártak tőlem. Csibészkedtem, csavarogtam, bandáztam, ahogyan az egy 10 éves forma fiúcskától elvárható, s ahogyan most az én fiam is teszi. És hányszor hallgattam én is az atyai szózatot, mely szerint "kiveszlek az iskolából!", "mész az Intézetbe!", vagy szedd a cókmókod s mehetsz világgá! És nyilván édesapám is hasonló jókat mosolygott magában fene nagy szigorúságán, mint ahogyan azt ma én teszem. Mert hogyan is tudott volna kivenni az iskolából, hiszen tanköteles voltam. Intézetbe nem olyan könnyű bekerülni (az Intézet alatt a javítóintézetet értette), azért jóval nagyobb gazemberségeket kell elkövetni. Meg hát nem is adtak volna. Világgá meg nem engedtek. Egyszer ugyan beültetett csodálatos Trabantunkba, előzetesen egy hátizsákba a legszükségesebb dolgaimat összeszedetve vleem, s kivitt a város határába, mondván mehetsz amerre látsz. Én kiszálltam a Trabiból, s megindultam Arad irányába. Ő lépésben követett, majd úgy öt-hatszáz méter megtétele után mellémhajtott, beparancsolt, s hazaindultunk.
- Ugyan hová indultál? - kérdezte hazafelé menet.
- Nagykárolyba, nagyanyámékhoz. - válaszoltam konok elszántsággal.
Ezután Apám nem szólt egy szót sem, de láttam az arcán a honvágy könnyes tekintetét. (Iskolám: József Attila Általános Iskola Orosházán)

Máskor munkatábor büntetést kaptam. Úgy 1974 táján történhetett, júniusban a iskolai tanítás utolsó hete volt. Mi annyira örültünk a közelgő vakációnak, hogy a hét közepe tájékán az az ötletem támadt, a már letudott tantárgyak könyveit nyilvánosan égessük el az iskola előtt. Történetesem éppen orosz óránk nem volt már abban a tanévben, így az orosz könyvemet és füzetemet a tanári szoba ablaka alatt meggyújtottam. (Orosz könyvet, a '70-es években, közterületen égettem!!!) Azonnal lefüleltek, igazgatóhoz citáltak. Szegény Csizmadia Lajos bácsi szigorúan nézett rám, majd megkérdezte miért tettem. Én öszintén elmondtam az igazat, csakis a határtalan öröm vezérelt avégett, hogy nem lesz az idén már orosz óra. Kissé megenyhült a tekintete, de azért tartott egy hosszú előadást arról, hogy a nácik, meg aki könyvek égetésével kezdi... és megértettem-e? Egyébként pedig délután megkeresi apámat. (Azt hiszem Lajos bácsinak köszönhető, hogy édesapámat nem a pártbizottságra hivatták, nem a rendőrök keresték, hanem csak ő folytatott egy kollegális beszélgetést vele.)
Apám aztán megfelelő bünetésben részesített, az iskola által szervezett feketeribizli-szedő "munkatáborban" kellett töltsem a nyár első felét. Ribizlit szedni közel egyhónapon át, nos ez a büntetések csimborasszója. Ennél a középkori inkvizítorok sem lehettek kegyetlenebbek. Szedtük a szúrós bokrokróla ribizlit, de az a fránya láda csak nem telt. Egy délelőtt alatt a magam erejéből fél ládánál többet sosem sikerült leszednem. Egy hét után Kocsis Laci barátommal arra az elhatározásra jutottunk, hogy ez nem a mi világunk, így reggel nem a ribizli föld felé vettük az irányt, hanem irány Gyopáros, s a tóban feredőzve sokkal kellemesebben töltöttük el a délelőtöket. Délre aztán otthon voltunk mind a ketten, így a szüleink csak akkor sejthettek valamit az újabb turpiságunból, amikor a fizetés napja jött el, s én kemény 21 Ft 50 fillért kerestem az egy hónapnyi ribizliszedésben.

3 megjegyzés:

sat. írta...

kösz a béjegyzést. jólesik, h.
hasonlók az élményik, tapasztalatink. gratula a gyerekekhö', minden jóut velük együtt, s kitartást a heyes út keresésibe'-mutatásiba'. nekem a nagylányom a szorgalom szentje, 2 elsőszülöttem lóg a gépen, de különbe' remekelnek, mégha lusták is /jó képességik az anyjaiktól öröklék). a középső fiam a gyönge tanulása + mismásolása mellett - vagy ellenére? - segítőkész s barátkozó, s hálásak vagyunk, hogy egészséges a kiskori agyműtétje után.

Szabolcs Csizmadia írta...

Tisztelt Csaba!
Csizmadia Szabolcs vagyok Lajosbácsi unokája. Csak azért írok, mert jó volt olvasni az Ön írását a nagypapámról!
Üdvözlettel: Csizmadia Szabolcs

Szabolcs Csizmadia írta...

Tisztelt Író!
Az említett Csizmadia Lajosbácsi a nagypapám. Jól esett olvasni az Ön szavait róla!
Köszönettel: Csizmadia Szabolcs