2010. december 3., péntek

Ostromidőben (... vagy talán megőrültem?)

Úgy tűnik az eltelt másfél esztendő bizony az ostrom ideje volt. No, nem azt állítom ezzel, hogy vége van, most már fellélegezhetünk. Szó sincs erről. Bizony az ütközet még zajlik. Olykor valóban azaz érzése az emberfiának, valóban "az utolsó időket érjük". Mintha minden megfordult volna, mintha minden kifacsarodott volna, mintha Valaki - vagy talán mi magunk - manipulálna minket, mintha bezárná szemünket, fülünket, szívünket ... s rohanunk, remélve, kutatva az Édent, s amit oly görcsösen szorítunk, kipereg ujjaink közül mint homok.
Esténként, megpihenvén kicsit kiállva a verandánkra fürkésző szemmel nézzük a vonuló felhőket, vágyva-vágyódunk csillagok látására. Sóhajtunk az Égre: - "Hol van az a nyár?"

Mert bizony mondom Néktek, az utolsó időket éljük!
Mert bizony az első fenevad, a tengerből feljövő vadállat, legyőzetett, kinek
"... adaték nagy dolgoknak és káromlásoknak szóló szája; és adaték néki hatalom...
Megnyitá azért az Ő száját Isten ellen való káromlásra, hogy szidalmazza az ő nevét és az ő sátorát" (János jelenésekről 13. 5)
S most a földből jövő, kétszarvú vadállat, kinek két szarva a Bárányához hasonló, a hamis próféta ideje jött el!
"És az előbbi fenevadnak minden hatalmasságát cselekszik ő előtte; és azt cselekszi, hogy a föld és annak lakosai imádják az első fenevadat, a melynek halálos sebe meggyógyult vala; ... És elhiteti a földnek lakosait a jelekkel ... Azt is teszi mindenkivel... hogy az ő jobb kezükre vagy homlokukra bélyeget tegyenek;
hogy senki se vehessen,se el ne adhasson semmit, hanem csak a kin a fenevad bélyege van, vagy neve, vagy nevének száma..." (János jelenésekről 13. 11-18.)

Láz-Hajnalok vöröslő fényében Hozzád kiálltok Istenem!
Segíts, hogy lüktessen a szív!
Én, ki egykor szállni vágytam,
küszködő ember. Világom visszahúz!

Nincsenek megjegyzések: