2009. március 16., hétfő

Budapest, Budapest, de csodás...


... és én végső soron egyet is értek e régi slágerrel. Valóban, székes fővárosunk igazán szép, látványos Duna-parti metropolis. Annak ellenére állítom ezt, hogy történelmünk utóbbi 60 éve nem éppen a legjobb irányba terelte itt sem az eseményeket, s ez bizony a város jellegén, hangulatán meg is látszik. No, de itt sem történt más, mint maradék kis hazánkban. Szóval a millenniumi időkben épült látványosságok azok, melyek mind a mai napig valós élményt jelenthetnek, mintegy belesajdítva lelkünkbe a dicső múlt emlékezetét. Ezek mellett azért persze vannak a mai művészetek berkeibe bepillantást engedő kiállítások, rendezvények, melyek mellett igazán botorság lenne csak úgy elmenni. Szóval én szeretem Budapestet, - bár nem laknék ott -és időről időre boldogsággal tölt el, ha pár napot ottani barátaimnál, oda szakadt öcséméknél tölthetek el. Így történt ez az elmúlt hétvégén is, lévén, hogy nemzeti ünnepünk is erre az elmúlt esős vasárnapra esett.
Kirándulgattunk, jól éreztük magunkat. Aztán szombat estére egy belvárosi szórakozóhelyen találkozót beszéltünk meg néhány pesti barátommal. Innen hazaindulván, a bejárat előtt búcsúzkodtunk, amikor két tagbaszakadt ember, talán a klub biztonsági emberei, talán civil ruhás rendőrök, roppant udvariasan, de nagyon határozottan ránk szóltak: menjünk arrébb, ne csoportosuljunk, mert könnyen előállíthatnak illegális gyülekezésért, tüntetésért, vagy nem is tudom miért.
Körülnéztem. Te jóságos Isten! Hol vagyok?
Féregjáratba kerültem s a tér és idő egy másik pontján bukkantam ki? Egy párhuzamos világban vagyok, ahol első látásra sok minden hasonló, ám lassan rájössz, hogy itt más szabályok é5rvényesek. Lehet, hogy átmenvén egy láthatatlan időalagúton az 1950-es évekbe cseppentem? De az is lehet, hogy nem Budapesten, hanem Bukarestben vagyok, s a helyes évszám 1989. Aztán tudatosult bennem a valóság. Budapest, 2009. március 14. este 23.30. A hely és az idő helyes, de ez a valóság mégis más, mint amiről én tudtam, vagy tudni akartam.

Mit tehetünk? Gyorsan búcsúztunk és mindenki ment a dolgára.


Fotók: Magyar Nemzet

Nincsenek megjegyzések: