Bús völgyek, bús felejtések csendje.
A tovarohanó századok,
(köztük legrosszabb az utolsó)
s elviharzott emberi életek.
Mert nem ismerjük az Ősök suttogását.
Tudjuk, hogy volt, ... valaki, de már régen.
És ismét jön a nyár, s az ősz ...
Már csak fehér ködök álmaiban
tanyázik a szerelem, meglibbenő csillagok
palástként borulnak a tájra, és ezüstfenyőkről
álmodnak ott, hol akác terem.
Az este régmúlt háború üzenetét hozza ...
Mert emberek öltek a múltban is, és most!
A jelen téríve lassan bezárul.
Számon tartatlan éjszakák langyos ölelése ...
az ősök atavisztikus mítosza minden mozdulat:
nagyapám mesélő komorsága, a hallgatás ...
s a többi előd soha meg nem ismert arca,
amely mégis génjeinkben lüktet.
A régiek, a világégések halottai,
kiket gyilkossá, s áldozattá tett a történelem,
a láthatók a láthatatlanba szállnak,
hogy ne lássa senki e vértől kéjes korban a keserves, keserves halált. A csöpögő csillagok fényes íve alatt, mennyei ének tömjén hangja kiált:
Ments meg Uram a Gonosztól! - engem is - s a fényes templom fehér falai között szivárvány alakban omlik szét
az Apokalipszis!
Itt áll a vár, s lenn a jövő iszonyú csendje pereg.
1 megjegyzés:
1983 nyarán - rekkenő kánikulában ott voltam a várban.Várrom állott akkor ott. Ezt hallottam benne...
(azóta kissé helyrepofozták - igaz csak fotókon láttam) a régi várakat meg kell újítani - gondolom.
Megjegyzés küldése