Amikor megállt az Idő (Apámnak ajánlva)

Emlékszel?
Június volt, s mi ketten robogtunk
az irinyi búzamezők között,
s kétoldalt pipacs és búzavirág nyílt...
én mögötted ... a kismotoron ...
Oly fiatal volt még a Világ!
Ott az Idők kezdetén
szárnyaltunk,
mint Daidarosz és Ikarosz abban
az ősi mesében;
Te szóltál:
- Ne repülj közel a Naphoz Fiam!
ám én engedetlen gyermek
a Fénybe vágytam,
és  megperzselődve  buktam alá.
De Te akkor, tenyeredet tartva alám
úgy fogtál fel , hogy
Te magad zuhantál a Földre...
és esésed emberből Istenné emelt!
Elvetted a bűneinket!
hiszen megjártad a Krisztusi utat -
a fájdalom Golgotáját -
a megaláztatás bugyrait -
s győzelmes Úrként
magasodsz immáron
mindennapjaink kálváriája fölé!

S mégis itt vagy
velünk; Emberként,
Édesapánk!

Festum omnium sanctorum et Commemoratio omnium Fidelium Defunctorum

Az átmenet a tudatlanság és a tudás, a vadság és a kultúra között ott kezdődik, hogy milyen tisztességet adunk a halottainknak.


A IV. században mindenszentek ünnepét még a pünkösd utáni első vasárnap ülték meg (az ortodox keresztény egyház ma is ekkor tartja.) Az ünnep a VIII. században tevődött át november 1-jére, valószínűleg azért, hogy ezzel szenteljék meg a kelták régi népi újesztendejét. 835-ben Jámbor Lajos frank császár IV. Gergely engedélyével hivatalosan elismerte az új ünnepet, így ettől kezdve a mindenszentek az egész katolikus kereszténység ünnepe lett.

A november 2-i halottak napja jóval későbbi eredetű: Szent Odiló clunyi apát 998-ban vezette be emléknapul a Cluny anyaház alá tartozó minden bencésházban. Hamarosan a bencés renden kívül is megülték, s a XIV. század elejétől Róma is átvette. A halottakról, elhunyt szeretteinkről való megemlékezés, az értük való közbenjárás a purgatórium (tisztítóhely) katolikus hittételén alapszik. Azoknak, akik Isten kegyelmében hunytak el, de törlesztendő bűn- és büntetésteher van még lelkükön, Isten színe előtt tisztulniuk kell. Lelkileg nagy vigasztalás a hátramaradottaknak, hogy tehetnek valamit elköltözött szeretteikért imával, vezekléssel, szentmisével. E napon gyertyákat, mécseseket gyújtunk elhunyt szeretteink emlékére. Ehhez a szokáshoz kapcsolódó némelyik népi hiedelem szerint ennek az a célja, hogy a világosban a "véletlenül kiszabadult lelkecskék" újra visszataláljanak a maguk sírjába, ne kísértsenek, ne nyugtalanítsák az élőket. Azért kell megszépíteni ilyenkor a sírokat, hogy a halottak szívesen maradjanak lakhelyükben, a bukovinai magyarok körében még ennivalót is vittek a temetőbe. Aki ezeken a napokon nem tud kimenni a temetőbe, az otthon gyújt gyertyát, s néhol úgy tartották, hogy akié a családban a legelőször leég, az hal meg leghamarabb.

Mottó:
Négy szócskát üzenek, vésd jól kebeledbe, 
s fiadnak. hagyd örökűl ha kihúnysz:
 A haza minden előtt! (Kölcsey Ferenc)




Tizennyolc évesen légy anarchista forradalmár! Huszonnyolc évesen szabadelvű liberális, s mikor harmincnyolc vagy szociálisan érzékeny szociáldemokrata legyél. Negyvennyolc évesen hagyományokat ápoló konzervatív. Ötvennyolc éves korodra gyűjts annyi bölcsességet, hogy tudd miben milyen érték rejlik, s ami értéktelen kacat, kidobd!Csak egyben nem változhatsz életed során, az igaz hűséggel hazád iránt.

"...álmodtam egy világot magamnak..."

Régóta tervezem, hogy egyszer nekiülök, s megírom mindazt, ami eddigi életemben megtörtént. Megtörtént? Nos, ezt a kérdést sokszor felteszem magamnak. Valóban megtörtént? Vagy csupán úgy emlékszem, úgy gondolom, hogy megtörtént.
Gyermekoromban nem vált el élesen egymástól a külső valóság és a gondolataimban, fantáziámban rejtező belső valóság. Igen. Nem véletlenül választottam mindkét abszolutum megjelölésére a valóság szót. A filozófusok, talán az egzisztencialisták, beszéltek objektív (külső) valóságról, és szubjektív (belső) valóságról. Még Engelsnél is megtaláljuk ezt a két valóságsíkot, ám a materialista filozófia e jeles képviselője természetesen kijelenti, hogy a szubjektív valóságot nem  szabad valóságos valóságként tisztelnünk, mivel az tulajdonképpen nem is létezik, az elme szüleménye csupán. Az ő világképében az objektív világ az eredendő, aminek egyfajta leképezése csupán a szubjektivitás. Ezzel szemben Nitzsche, vagy Schoppenhauer igenis komoly jelentőséget tulajdonít a szubjektív valóságnak, sőt nem átalják azt állítani, hogy az objektív valóság a milliónyi - ma már milliárdnyi - szubjektív valóság összegzéseképpen jön létre. Tehát ebben a felfogásban az objektív valóság nem létezik eredendően. Kinek van igaza? A fene tudja! Mindenkinek és senkinek.

No, de nem is erről kívántam itt filozofálni, sokkal inkább annak a meggyőződésemnek szerettem volna hangot adni, hogy bizony a "képzeletben" létező dolgok, történő események épp olyan valóságosak, mint a "valós térben és időben" történtek. - Nem is beszélve arról, hogy mióta az einsteini fizika bebizonyította az idő és tér relativitását, illetve figyelembe vesszük azt, hogy az anyag szerkezetét boncolgatva rá kellett jöjjünk arra a tényre, hogy tulajdonképpen a "végső" alkotóelemek bizony-bizony csupán energia kapszulák. - Nos, mindezen tudományos tények, vagyis annak felismerése, hogy minél többet tudunk a minket körülölelő világról, annál kevesebbet ismerünk belőle, arra a felismerésre juttatott, hogy még sem voltam/vagyok teljesen bolond. Gondolok itt arra, hogy gyermek- és ifjúkoromban "kitalált" képzeletvilágom, ami miatt olykor álmodozónak, rosszabb esetben hazugnak neveztek, igenis valós és létező világ. Én teremtettem azt. S ezzel tulajdonképpen nem is tettem semmi rendkívülit, csak annyit, amit előttem és velem egy időben, de természetesen utánam is minden emberősöm, kortársam és utódom tett és tenni fog: ..."álmodtam egy világot magamnak..."

...miért?

Létezésed legfőbb oka és célja, hogy megtaláld azt a feladatot, amiért leszülettél mai állapotodba, s elvégezd azt. Csakis ez után választhatsz magadnak abban a Másik Világban újabb okot és célt az ide, vagy máshová történő születéshez.
A halál akkor jön el, mikoron megoldottad a magad állította rejtélyt.

Ha zsákutcába jutsz, megragadsz egy ponton, képtelen vagy onnan továbblépni, a Gondviselés kiragad ebből a létből, de akkor újjászületésed célja csupán a most megoldatlan rejvényeddel történő ismételt megbírkózás.

Amikor először léptem át a küszöböt

nagyapám kezét fogva…

kissé félszegen, de céltudatosan

indultam - kinek a végtelen titkait ígérték –

a csodát vágytam megfejteni, a nagy kérdést –

mi mindig is ott feszített legbelül –

sokszor éreztem, majd szétpattant tőle a szív –

hiszen tudtam, sejtettem a nyár ízét

hittem az est múltidéző sóhaját, ismertem

     a sosemlátott gleccserek meséit, s a dzsungel forró

      ritmusát – csak kimondani nem tudtam őket – de hittem

ha átlépem a küszöböt – ismerni fogom a szót,

s el tudom mondani a titkokat, színbe öntöm a szépség

nagy mozaikját

de nem így lett!!!! – nagyapám tudta - sztoikus mosollyal

nézett a mindenség légbuborékjába – s kék szemeiben szomorúan

csillogott mindaz mit én tudni vágytam

hát átléptem a küszöböt: azt hittem ez a MINDENTUDÁS HÁZA

ám a REND BÖRTÖNÉNEK kapuja csapódott be mögöttem –

ráültem a futószalagra – hogy megtanuljak hazudni s tegyek úgy

mint aki elhiszi a hazugságokat – hogy egykoron a társadalomnak

iszonytató fenevad gyomrában végleg eltűnjek -
     s legyek a NAGY GÉPEZET alázatos kis csavarja.

Aztán fellázadtam: álmaimból tündérpalotát építettem, melynek

termeiben boldogan láttam vendégül bárkit, hűs vizű medencéiben

felfrissült ki betért hozzám – de hazugnak neveztek

s én lázadtam dacosan: ha azt mondják rossz vagyok, hát legyek rossz!!!

Nádpálcával ne verje senki belém a tudást! – s huligánkodtam,

verekedtem, aztán másokkal verettem meg másokat, tomboltam …

sőt könyvet égettem az iskola előtt, s megtettem mindent, mivel, tudtam, bosszantom

a REND BÖRTÖNÉNEK őreit.

És akkor megfejtettem a legfőbb hazugságot: játssz és színlelj!

Légy képmutató! Ez a világ legfőbb túlélési szabálya.

S ekkor elrejtőztem – eltűntem a börtönőrök szeme elől: enyém lett

a láthatatlanság szabadsága – belesimultam a nagy üveglapba –

kaméleonként kerestem tovább a szépség tavaszi álmait.

Farkas-Agmand: Először a csavargás

Farkas-Agmand: Először a csavargás