Van-e élet Trianon után?
A magyar politika kulcsfontosságú kérdése ez az elmúlt 91 évben. A diktátum négy-öt generáció után is elfogadhatatlan minden magyar ember számára. De továbbmegyek! A nem magyar anyanyelvű, de hajdan a Magyar Korona alá tartózó emberek számára is elfogadhatatlan, hiszen az 1920. június 4-én a Kárpát-medencére oktrojált diktátum egy azóta is működésképtelen torzót teremtett, amely csupán és kizárólagosan a nagyhatalmi politika akkori, és sajnos mai érdekeit szolgálta, szolgálja. Trianonban megalázottakká lettünk mi magyarok, de becsapottakká lettek a románok, szerbek, csehek és szlovákok is. A barátaik; a franciák, az angolok, vagy az amerikaiak az akkor éppen felkarolt, " a magyarok által elnyomott" népeket szemrebbenés nélkül dobták oda nem is sokára Hitlernek, kicsit később Sztálinnak, ha a pillanatnyi érdekük úgy kívánta.
A Trianonban kiszabott határok azonban érdekes módon tabuvá merevedtek. A győztesek, az Antant hatalmak, s azok frissen felkarolt csatlósai, a Kisantant államocskák, mint isteni rendelést aposztrofálták, a diktátumot; az egyedüli igazságos rendezés és status quo egyetlen lehetséges útját. Mindazonáltal zsigerből idegesen reagálnak, ha felmerül ezzel kapcsolatban az igazságtalanság és jogtalanság gondolata. 91 éve úgy viselkednek , mint az az ember, aki egy tele pénztárcát találta az utcán, zsebre tette annak tartalmát, s mos t kérve-kéretlen bizonygatja, hogy őt mennyire megilleti az a pénz, mennyire megdolgozott érte. Sőt, ősi családi örökségről van szó,melyet gonosz rablók elloptak, s most végre visszavette.
Idegesek! Érzik, valami nagyon nincs rendjén, a szerzett föld elorzott föld, s ők júdások, akik árulást követtek el. No, de ez lelkiismereti kérdés, s mint ilyen a mai világban legfeljebb a zsigerek mélyén rángatózó ideges ösztönök szintjén okoz némi diszharmóniát.
De a Trianon utáni Kárpát-medence az anyagi világ szintjén sem működik!
A "békét", a diktátumot elszenvedő valamennyi utódállam, legyen az a megcsonkított Magyarország, vagy a területet nyert Kisantant államok bármelyike, gazdaságilag működésképtelen, kiszolgáltatott, s ebből fakadóan politikai kényszerpályán mozog. Igazából Trianonban ez volt a cél. Ezért történt, hogy a Trianont megerősítő, a II. világháborút Magyarország számára lezáró 1947-es párizsi békeszerződés után a magyarság végleges megosztásának, agymosásának korszaka köszöntött ránk. Módszeresen kezdetét vette a nemzettudat, a nemzeti identitás, a hazaszeretet irtásának, kitörlésének hosszú időszaka. A szocializmus évtizedei alatt a románok, szerbek, szlovákok lehettek nacionlisták, sőt a kommunizmus és a nacionalizmus jól megfért egymással. Nekünk magyaroknak azonban tilos és üldözendő volt magyarságunkat vállalni, arra büszkének lenni. Azt is veszélyesnek, maximum a "TŰRT" kategóriába sorolandónak ítélték "vezéreink", ha a népi kultúránkkal, anyanyelvünkkel, ne adj 'Isten történelmünkkel foglalkozott valaki. Hiszen mi bűnös nemzet vagyunk, Hitler utolsó csatlósai, amiért jogos a büntetés.
Aztán a bal-liberális rendszerváltás után, a hatalomra került "régi-új" elit igyekezett összemosni a rasszizmust, a fasizmust, a nyilas ideológiát a magyar tudattal. A magyarságát, sőt a keresztény hitét vállaló ember gyanús lett a hatalmasok szemében, s rögtön az antiszemitizmus bélyegét sütötték rá. A trianoni határokon túlrekedt testvéreinkkel való összetartózás, a nemzeti egység gondolatát csírájában irtották, helyette a megosztás politikája nyert tért; a liberális önmegvalósítás égisze alatt szembeállították a határokon inneni és túli magyart, a módosabbat a szegényebbel, az iskolázottabbat a kevésbé iskolázottal, az éppen dolgozót a munkanélkülivel, az orvost a beteggel, a tanárt a diákkal, a cigányt a magyarral, hogy végül egy már-már kirobbanni készülő "kuruc-labanc"polgárháborúba sodorják a nemzetet Ez volt a "Merj kicsi lenni!" korszaka, a gyűlölködés, a meghasonlás korszaka. Szeretném hinni, hogy lezárult!
Így történhetett, hogy az 1990-es években észrevétlenül elmentünk olyan történelmi lehetőségek mellett, melyek Trianon revíziójának lehetőségét kínálták felénk.
Mire gondolok?
1991-ben, a Szovjetunió felbomlásakor kérhettük volna, s minden bizonnyal meg is kaptuk volna Kárpát-alját.
1993-ban, Csehszlovákia megszűnésekor az etnikai rendezés elve alapján Csallóköz, illetve Kassa és vidéke visszakerülhetett volna az anyaországhoz.
Az 1999-2000-es szerb-Nato háború során - amikor jogi értelemben a NATo tagjaként, és reptereink háborús célokra történő átengedése révén, nem kis kockázatot vállalva, magunk is háborúban álltunk Szerbiával - a Délvidék visszatérhetett volna, ha ezt a kívánalmát az akkori magyar kormányzat egyáltalán megfogalmazza.
S végezetül Erdélyben élő testvéreinknek Románia EU-ba való felvétele kapcsán teljes területi autónómiát követelhettünk volna, mintegy a csatlakozás feltételeként szabva azt.
A dolgok azonban nem így történtek, mert Magyarországnak olyan kormányai voltak az elmúlt húsz évben, amelyek nem akartak, vagy nem tudtak nemzeti érdekek mentén politizálni, érdekeinket érvényesíteni. Sőt, nem túlzás, ha azt állítjuk, hogy a legutóbbi két évtized magyar politikája idegen érdekeket szolgálva, a gyarmati sor felé irányították Magyarország hajóját.
91 év telt el Trianon óta. Megmásíthatatlan a diktátum? Koránt sem!
1541., Buda eleste után 150 évig török kézen volt az ország középső része. A Magyar Királyság akkor három részre szakadt. Aztán ismét egy lett. Sajnos nem úgy, ahogyan annak lennie kellett volna, nem sikerült önerőnkből országunkat visszaszerezni, így a nemzet egyesítés nem úgy történt, ami stabilitást szerezhetett volna az ügynek. Labancokká és kurucokká lettünk ezáltal, ami nagyon is megfelelt az akkori és mai urainknak. Nem tévedünk, ha azt állítjuk, hogy az akkori idegen erővel, idegen uralom alatti országegyesítés már magában hordozta a későbbi szétszakíttatás magvát.
Most az a kérdés, lesz-e erőnk megtalálni saját orcánkat, meg tudjuk-e fogni testvéreink kezét, felül tudunk-e emelkedni az önös érdekeken, felnyílik-e szemünk a látásra, megnyílik-e fülünk a hallásra, hogy Magyarország ismét a Napba Öltözött Asszony országa legyen?
